A gyalogtúra harmadik napja – Szilveszter

Szilveszter napja, napkelte utáni keléssel kezdődött; 1.) nem akartam kihagyni a fotózást, 2.) a “bambusz falon” úgyis átsütött a nap! 🙂 Néhány koránkelő rajtam kívül is volt, így jót beszélgettünk és frissiben kaptunk a közben elkészült omlettből és piritósból!
Minden intenzíven harmatos volt, vigyázva ültünk, álltunk bárhová, merthogy azt nem mondtam idáig, hogy itt a házba, lakásba, boltba és természetesen a szentélyekbe csak mezítláb szabad bemenni!

Sunrise

Sunrise


The house

The house


Breakfast being prepared

Breakfast being prepared


Mai nap gyakorlatilag csak lefelé kellett menni, mielőtt alámerültünk volna, még a falul belül megnéztünk néhány “intézményt”: szentély a falu tetején, ahol ép néhány szerzetes és helyi ember épített egy másikat a régi mellé, a falu közepén lévő CBA (itt 7-11), majd végül egy másik magaslaton az iskolát, ahol a fal nélküli termekből remek kilátás nyílik a környező völgyekre!
Lahu Village

Lahu Village


The village view

The village view


local 7-11

local 7-11


Végleg elhagyjuk a Lahu törzs lakhelyét, irány a völgy, ma egy kellemes kis ösvényen haladunk a sűrű őserdőben, guide-unk nagyon jófej, mert mutat növényeket, mesél róluk közben. Egy jó másfél óra ereszkedés után leérünk egy nagy vízeséshez, ami egészen ki van épülve, van büfé is! 🙂 Van aki bírja a hideg vizet (Német&Francia) én inkább a kellemesen napos bambusz teraszról szemlélem az eseményeket, mely a patak fölé van szerelve. Rövid pihenő után, főleg míg ketten meg nem száradnak, indulunk tovább le a völgyben, most már vízcsobogással, kis hídátkelésekkel, szikláról sziklára lépdelve, élvezve a növényzetet! Mire leértünk a parkolóig kellőképpen nem fáradtunk el, így mikor Tom kérdezte, hogy gyalog v kocsival, gondolkodás nélkül vágtuk rá, hogy gyalog.
Banana

Banana


Jungle

Jungle


Spider

Spider


Bridge

Bridge


Mindössze kb. 3 km volt a rafting kezdetéig, itt átöltöztünk, kamera & egyéb cuccok a kocsiba, amit guide-unk visz le, mi pedig GoPro-val felszerelkezve beugrottunk a csónakokba, a két hajó között természetesen azonnal kitört a vizicsata, vagyis, hogy ki tudja a másikat jobban lefröcskölni hideg vízzel, nem tudnék eredményt hírdetni, mindenki beleadott mindent! 🙂
Egy idő utan mikor csedesedett a víz, átszálltunk bambusz tutajokra és az utolsó km-t azokon tettük meg, vicces volt a jónéhány cm-t elmerülő tutajokon hajózni lefelé!
Szokásos, ámbár minden alkalommal más Pad Thai ebéd várt a végállomáson, ahonnan kb. 1.5 órás autózással kerültünk vissza Chiang Mai-ba a szállásunkra.
Meleg zuhany, kivetkőzni a túraruhákból 3 nap után nem is annyira rossz! 🙂 Én megfázásomat kezelendő elkezdtem helyi rumot inni. Aztán szereztek normál ízesitetlen vodkát így ráálltam arra, mivel ittunk a szálláson, bónuszban kaptunk enni is, igen fűszeres finomságokat varázsolt a tulaj New Year alkalmából! Iszogattunk, eszegettünk beszélgettünk majd elindultunk a városba. Már séta közben láttuk az égen a lámpásokat, hamar mi is vettünk magunknak, öngyújtó & alkoholos filc kellett még, hogy meglegyen minden kellék!
Daphne&Chris elengedett egyet maguknak, majd én egy Happy New Year-t mindenkinek, majd a fiatalok is elengedtek mégegyet szülőknek&barátoknak, amit fel is vettem, így video üzenetben el tudták küldeni!
Preparing my lantern

Preparing my lantern


Let it fly...

Let it fly…


Others do the same

Others do the same


Az újév az utcán ért minket soksoksok lámpással és tűzijátékkal! Nézelődtünk, sétállgattunk még, mivel éjfél után nem lehet alkoholt árulni a boltban(7-11), az idei év első Chang-ját a szállásunkra visszaérve fogyasztottuk el. 🙂
New Year Lanterns

New Year Lanterns

Categories: Thailand 2013-14 | Tags: , | Leave a comment

A gyalogtúra második napja

Szerettem volna korán felkelni és az elefánt tábor reggeli ébredő életét lefotózni, de úgytűnik a busz klíma hatása, plusz a hideg éjszakák hatása rajtam is kijött! 🙁 Igen rendesen meg voltam fázva, így a hideg “ágyból” nem esett volna jól a méghidegebb külvilágba felkelni. Most az egyszer hagytam otthon szuperkönnyű 230 hosszú Hannah hálózsákomat, gondolván arra, hogy Thaiföldön úgyis jó meleg lesz, na ezt jól benéztem!
Mindenesetre nagyon jól esett a forró reggeli tea, néhány fotó azért sikerült! 🙂 Pakolás (well én a fejlámpámon kivül semmit nem pakoltam ki), majd indult az elefántok fürdetése, és mivel nekem még maradt banán tegnapról, így kifejezetten szerettek az elefántok. 🙂
A fürdés nem volt túl hosszú – hideg volt a víz na, egykét marharépa turista kedvéért én sem áztattam volna magam túl sokáig – Daphne volt a legkönnyebb, ő elefántolt vissza a táborba, a mázlista!! 🙂

Elephant Shower

Elephant Shower


Elbúcsúztunk a kétnapos túra csapatától és Jack Sparrow-tól és elindultunk a kocsikhoz, itt jól betereltek minket az eredeti kocsibeosztás szerint, aminek nagyon örültünk mert a Baszkok nagyon jó fejek! 🙂 Az autózás alatt azt kell ilyenkor érteni, hogy egy kisteherautó raktere nagyjábol le van ponyvázva, be van padozva és mi ott utazunk! Nevetősen, viccelődősen telt az utunk a vízesésig. Itt újabb búcsúzkodás vette kezdetét, de hamarosan megindultunk a vízeséshez, ahol canyoningolni is lehetett egy rövidet, amit persze én sem hagyhattam ki, bár az én mércém szerint hideg volt a víz (nagyon pici na!)! Furcsa volt neoprén ruha és cipő nélkül a vízesésben csúszkálni de senkinek nem lett semmi baja (a mi csapatunkból… Két másik csapatban voltak emberkék akik ruhástól, telefonostól canyoningoltak, amikor ráléptek a nedves sziklára ami rendesen csúszott! 🙂 Szerencsére nagy bajuk nem lett, bár igencsak rosszul nézzett ki amik fejjel lefelé akadtak meg a sziklában, a víz meg zubogott át rajtuk.
Canyoning

Canyoning


Épp indulni készültünk fel a Lahu törzsi faluba, Kup Kan-ba, mikoris megérkezett a két napos csapat, rábeszéltük őket a canyoningra, majd ténylegesen – már csak integetve – de harmadszor is búcsút vettünk tőlük! Irány az őserdő, irány 1070m! A páratartalom mit sem csökkent tegnaphoz képest, jól szolgált, hogy a PET flakon camelback-hez a cső mindig a hátizsákban van, bár néha a hűtéshez már ez is kevés volt. Az őserdő, a növényzet, a kilátás a környező dombokra, falvakra (asszem: Pa Deng) páratlan volt, végre találtam pókokat is, túl nagyon nem voltak…
Tree marked by Monks not to be cut

Tree marked by Monks not to be cut


Bamboo Hut

Bamboo Hut


View

View


A falusi szálláshely egy igazi bambusz ház volt (N19 14 35.37 E098 49 48.4), gyakorlatilag a fő gerendák kivételével minden – a padló, a padlót tartó gerenda, a falak, a tetőléc – bambuszból volt, a hely 7-11 “vegyesbolt” tulajdonosáé volt. A gyerekek érdeklődőek az idegenekkel, a szülők pedig nem igen foglalkoznak velünk, végzik a dolgukat.
Happy child

Happy child


Washing the traditional way

Washing the traditional way


A ma esti vacsi a Guide-unk, Tom, és lengyel segítője, Agnieszka által elkészített a Red Curry volt, uborka omlettel, a “vicces gomba” későbbre maradt… miközben mi vacsiztunk, Tom Thai nótákat gitározott és énekelt.
Red Curry

Red Curry


Cucumber with Eggs

Cucumber with Eggs


Naplementekor a fények varázslatosak voltak 1080m-en.
Sunset light

Sunset light


Sunset light

Sunset light


Még javában emésztettünk mikor megjelent a helyi gyereksereg performance-t tartani nekünk, énekeltek, táncoltak, némelyük népviseletben, a végén meg kaptak kis honort tőlünk!
Bár igencsak hideg volt és a megfázásom csak romlott, kiköltöztünk a teraszra a “tábortűz” mellé, beszélgettünk, viccelődtünk, Tom mesél magáról, a munkájáról, mindíg szólt a gitár valakinek a kezében. A végén megsült a vicces gomba is. amiből én már nem vettem ki a részem, hanem angolosan távoztam a bemelegítendő ágyam felé!
Dinner with atmosphere :)

Dinner with atmosphere 🙂

Categories: Thailand 2013-14 | Tags: , , | Leave a comment

A gyalogtúra első napja

Az éjszaka igen hideg volt a guest house-ban, most az egyszer nem hoztam magammal hálózsákot, gondolván, hogy Thaiföldön úgyis meleg van. Ez elég nagy hiba volt, a szállásokon mindössze vékony takarókat adnak, az éjszakák pedig relative hidegek északon. Reggel a korai ébredezés közben a meleg zuhanyra gondoltam, ami persze nem működött, úgyhogy inkább kihagytam! Gyors pakolás és igen rövid blogbejegyzést követően vártuk, hogy jöjjön értünk a “busz” amely a 3 napos túrára visz; meg is jött, a városban még összeszedtünk néhány utast, 5 baszk fiatalt, akikkel végül nagyon jól összebarátkoztunk, a mai guide-unk egy igen “viccescsávó” volt – Jack Sparrow, egy jónagy tőrrel; egész nap faragott teakfából valamit, néha felénk rontott “Gimme your money” felkiáltással, de egyébként meg tudott normális is lenni… Néha… Pl. csinált nekem sapkát levélből, mondta, hogy csinál rólam fotót, csinált is.

Jack Sparrow

Jack Sparrow


Útközben többször megálltunk: orchidea farmnál, piacnál vizet venni
Orchid Farm

Orchid Farm


Market

Market


Meat market

Meat market


Majd egyszer tényleg megérkeztünk egy Akha falu alá, ahol megkaptuk ebédünket,
lunch

lunch


a csávó végig vicces volt, mindig azt mondta 9.5perc múlva indulunk, természetesen a többszöröse lett, valamiért meg akarta várni az utánunk jövő csoportot, persze nem tudta elmondani miért.. A hely ahonnan indultunk a mai túrára kb 530m-en volt, az ösvény a bambusz erdőben egészen 780m-ig felvitt, páratartalom az volt rendesen. Mivel én meg-megálltam fotózni filmezni állandóan utól kellett érnem a többieket! Ja igen a guide-unk nem jött velünk csak a falu határáig, utána tényleg visszament a házhoz ahonnan indultunk, így kis csapatunk tök egyedül túrázott az őserdőben, igen jó volt(na jó hozzáteszem, az ösvény igen jól látható volt).
Akha little girl

Akha little girl


through the jungle

through the jungle


the valley

the valley


Egy meredek lemenet után meg is érkeztünk az elefánt telepre! Már láttunk elefántot távolból és soksok háziállatot! Megmutatták szállásunkat és a zuhany/wc részleget! Le is pakoltunk gyorsan mert időközben bemelegítették elefántjainkat, amiben a végén mi is kivettük a részünket: vettünk nekik banánt! – hidegindító gyanánt 🙂
on the elephants

on the elephants


Nagyon édes, jófej állatok, elefántolás közben a vezető egyszercsak lehuppan a nyakáról baszk utastársam meg nem merte bevállalni a nyakon elefántolást, így a túra hátralévő részén végig én ültem “elöl”! Nagyon-nagyon szuper élmény volt!
Kaptunk vacsit: green curry, volt sör, nemzetközi csapat: francia család ahol a papa (ismerte a TDF&Cogniac Jay Image cégeket) microlight repcsit épít & repül vele, délkoreai lány aki a Sanofinál dolgozik sokat utazik és 2:10 alatt fut félmarathont, az 5 baszkt, egy német-mexikói pár, és egy lengyel pár, plusz két portugál srác! By-the-way: még nem írtam le, hogy német barátom apja meg a MediaBroadcast-nál dolgozik, igen vicces, hogy mennyire kicsi a világ)
Dinner: Green curry

Dinner: Green curry


Volt gitár, a tábortűz mellett, a guide játszott és énekelt thai nótákat, aztán volt nálunk is valaki – főleg a baszk srácok – akik játszottak és énekeltek, ilyenkor (is) sajnálom, hogy a gitárom használaton kivül van valahol…
Basque playing the guitar

Basque playing the guitar

Categories: Thailand 2013-14 | Tags: , , | Leave a comment

Chiang Mai

A mai reggeli közös “7-11” reggelizéssel telt még a szálláson 🙂 Próbáltunk aztán hamar megindulni, mert egy komoly szervezős nap várt ránk, le kellett foglalnunk szállást dec.31-re Chiang Mai-ba, kellene vasútjegyet is foglalni délre továbbá kitalálni mi is legyen a program a következő három napra, mivel a lehetőségek hatalmasak, így elég nehéz volt választani! Menjünk sorba, tényleg számtalan guest house-ban nem jártunk szerencsével, de az egyikben ajánlottak egy “szomszédot”, az ár is jó volt (300THB) a szoba pedig single és kibírható! Ezt lefoglaltuk dec.31-re, majd indultunk vasútjegyet venni, amiből busz lett végül! Sajnos Jan.1-re semmi vonat nem volt, csak 2.-ra, viszont azzal gyakorlatilag 3. reggel értünk volna Bangkokba, mivel azonnal mentünk volna tovább délre, nem hozott lázba a plusz 1 nap Bangkok, mert délre vonat újból csak éjszaka lett volna, Surat Thani-ba. A néni szemfüles volt, és megnézte a közvetlen éjszakai buszt Chiang Mai-ból Surat Thani-ba, volt rajta 3 hely, 1800THB-ért, ez azért nem volt vészes, mert a két vonat is lett volna kb. 1300 és azzal csak 4.-re értünk volna le (a többesszám azért, mert még mindig holland-német barátokkal gondolkoztunk közösen…). Így gyors döntés: menjünk busszal! Én erősen gondolkoztam motort bérelni és megcsinálni a Pai-Mae Hong Son-Mae Sariang kört, de ahogy néztem a látnivalókat, barlangokat, Burmai határt, stb. ez nem fért volna bele 3 napba, a LP is riogatott, hogy Pai-ban igen nehéz szállást találni ilyenkor… A 3 napos gyalog túra az őserdőben Akha & Lahu törzsi falu látogatással, elefánt táborban alvással is igencsak izgatta a fantáziámat. Mivel az utóbbira volt kész megoldás a többiek is végûl erre hangolódtak rá, természetesen hamár, akkor a 3 naposra! Így visszamentünk a Dec.31-i szállásra megkérdezni, hogy a mai éjszakát is ott tudjuk-e tölteni, pozitív választ kaptunk, így már csak abban kellett reménykedni, hogy van hely a 3 napos túrára amit a Jumbo Trekker telefonon. gyorsan vissza is igazolt. Ideje volt meginni egysört a nagy ilyedségre, hiszen ennyi napra előre még sohasem gondolkoztam!
A sör után Chiang Mai fő szentélyeit is meg kellett nézni gyorsan, mert így sok idő a városra nem fog maradni (hagytam legközelebbre is…).

Wat Si Koet

Wat Si Koet


Wat Phra Singh

Wat Phra Singh


A LP Old City Temple Tour itinerje szerint, de fordítva indultunk neki, a Three Kings
Monument volt az első, én ott mindjárt be is mentem a várostörténeti kiállítást megnézni, mivel ide csak én mentem be, megbeszéltünk egy találkozót a Wat Chai Phra Khiat-nál. Ezek a szentélyek aktív szentélyek voltak, így szerzetesekkel is többször lehetett találkozni. A Wat Thung Yu & Wat Si Koet után marad a legszebb&legnagyobb a Wat Phra Singh itt látható a város legfontosabb Buddha alakja is. A szerzetesek mindenkit megáldanak, én is kaptam egy “Good luck to you” áldást! 🙂
Wat Phra Singh

Wat Phra Singh


From the monk@Wat Phra Singh

From the monk@Wat Phra Singh


Chrisnek próbáltuk azt a ATM-t megtalálni, amelyik nem kér pénzt pénzfelvételkor (kb 150-180THB), a google maps ki is dobott valamit, de mint később kiderült az csak egy ivóvíz automata volt (itt ilyen is van…). Eközben én Daphne-val átcuccoltuk előző napi szállásunkról hármunk cuccait az új szállásra!
Realtive korán visszatért mindenki a szobájába, mert másnap relative korán volt az indulás, de mindezt más konfigurációban, túrafelszerelésben, és két éjszaka tábori alvásra kellett felkészülni.
Chiang Mai nagyon hangulatos város, igazi városi turistáknak is való hely, tele sok-sok kávézóval, ajándék bolttal, masszírozó intézménnyel. A női börtön is üzemeltet ilyet, az utolsó fél évükben a rabok dolgozhatnak, gyűjthetnek pénzt a kinti életbe való könnyebb visszatéréshez, sajnos mire mi idértünk már nem voltak, majd próbálkozunk jövőre!

Categories: Thailand 2013-14 | Tags: | Leave a comment

Chiang Mai

A tegnapi post most nagyon rövid lesz, egy tervezős, szervezős nap volt, és a régi városban szentély bejárós, így a szállás & program & utazás le van szervezve jan.2-áig, amikor kb 11kor érkezünk meg Surat Thani-ba, délre, éjszakai busszal.
Mától három napra eltűnök az őserdőben, hegyi törzseket látogatok meg, túrázok, csodálkoznék ha lenne wifi! 😉
31-én újra jelentkezem.

The last Temple for today

The last Temple for today

Categories: Thailand 2013-14 | Tags: | 1 Comment

Sukhothai Country Side Half Day Bicycle Tour

Ma hajnalok hajnalán kellett kelnem, mert 0800-ra jött értem a Tuk-tuk a Cycling Sukhothai-tól, ők nem viccelnek, azt mondták 8 óra akkor már 0750-re itt az ember! Mivel készültem erre, már a reggeli tea utolsó kortyai voltak csak hátra, a fotós táska&kishátizsák voltak a szobában 2 perc alatt indulásra kész voltam. Felszedtünk egy német párt Frankfurtból, majd a “régi fiatal barátaimat” az ő guest house-ukból, tényleg jó elöl telós, 24 sebességes paripákat kaptunk, 0830-kor már hasítottunk is a rizsföldek és egyéb vidéki látványosságok felé! Néhány percenként megálltunk, főleg az elején, mert mindig volt valami látnivaló: hol halat sóztak és szárítottak, aztán a kakasviadalokra készülő kakasokat fürdették & etették vitaminnal, hol a helyi matrac gyártás rejtelmeibe nyerhettünk bepillantást, hol egyszerűen csak a táj volt lenyűgöző és az öt fős csapatunkból valaki fotózni szeretett volna! 🙂 Láttunk egyszerü traktor által hajtott vízszivattyút, chili ültetvényt, fehérrépa sózás&szárítás, rizspárlat készítést (ha ezt a VPOP újabban NAV látta volna…), amit itt rizs whiskey-nek hívnak, természetesen meg is kóstoltuk, (ha már arra jártunk), arról nem beszelve, hogy a folyamat minden állomását bemutatták, így már simán le tudom én is gyártani bármikor! 🙂 A megfelelő főzőeszköz előállítása sem lehet gond, egy otthoni pálinka főző egység, kb 100szorosan van túldimenzionálva az itt használtakhoz képest! 🙂 A “maradék” cefrét az erre rendszeresített malacoknak adják! Full recycling! 🙂

Fish Production

Fish Production


Rooster shower

Rooster shower


on

Had to cross the river on bamboo brigde


Rice fields

Rice fields


Kaptunk finom ebédet is a túra során, lehett választani Pad Thai és sült rizs között, mindenki a Pad Thai-t választotta, továbbá az ebéd mellé kaptunk egy halom gyümölcsöt is.
Pad Thai

Pad Thai


Már visszaérkeztünk Sukhothai városkába, mikor utolsó programpontkén egy “gomba előállító” telep meglátogatásával zártuk a kerékpáros félnapunkat.

Szép kémyelmesen haladtunk a tuk-tukkal a busz állomás felé, mikoris a tuk-tuk sofőr meglátta a Chiang Mai felé tartó buszt (mi a következővel tervetünk menni..) de hatalmas lendülettel integetve és ledudálva a buszt – amely a kétszer kétsávos út + elválasztó beton túlsó oldalán gyakorlatilag ellenkező irányban haladt, mi egy megerőltető visszafordulás után, néhány száz méter a szembe forgalommal haladva a következő visszafordulási lehetőségig lettünk a satufékkel megállt buszhoz szállítmányozva. Így máris 50 perccel hamarabb fogunk északra érni, így is 6 óra az út lesz vagy 1940…

Tuk-tuk driver stops the bus

Tuk-tuk driver stops the bus


A buszt már tapasztaltuk, hogy agyonhűtik, úgyhogy én felkészültem a Marmot téli sapkámmal és polar pulloveremmel, plusz a konvertálható nadrág hosszú szára is kéznél volt, most hogy a végefelé járunk, lehet a szandál helyett is fel kellett volna venni a túracipőt, de nekem szerencsére nem lett bajom… Szegény pár előttem rendesen szarul érzi magát a hideg miatt, pedig még a sötétítő függönnyel is elbarrikádoztuk a klima befujó nyílásait.

Ma sikerült egy elég gázos szállást találni(de legalább nem “annyira” drága) a két német lány emailen is megerősítette, hogy minden teljesen tele van!!! 🙁 Megláltjuk, max megyek/ünk tovább Pai felé.

Categories: Thailand 2013-14 | Tags: , | Leave a comment

Sukhothai

Ma kényelmes ébredés és reggelizés után nekiindultunk városnak az At Home Sukhothai Guest house-ból, nem olcsó IYH card kedvezménnyel 450, de legalább nem működött a meleg víz a bal oldali zuhanyzóban és a helyi nénik sem túl jó fejek, Lonely Planet ratingen pedig valami igen ajánlott volt…
Mivel ma lejárt a mobil internetem, vettem egy újabb adagot ez szerintem kitart a túra végéig (400THB), 1.5GB! A dtac (Telenor) bolttól már csak pár lépés volt a busz ami elvitt régi Sukhothaiba – 14km, ahol a romok vannak.
Már a buszról való leszállás pillanatában látszott, hogy káprázatos a hely. Kerékpárt béreltünk, Central Zone: Wat Mahathat, Pad Thai ebédre, Wat Si Sawai, Wat Tra Phang Ngoen, Wat Sa Si, innen ki a külső részre: Wat Sarasak, Wat Phra Pai Luang, innen át az északi zónába, és talán az egyik leg lenyűgözőbb Buddha Szobrot találtuk a Wat Si Chum-ban. Pálcikás hús evés, kerékpár leadás útán indultunk vissza az új városba.
Az hiszem a képek magukért beszélnek, ez a sok víz, a napsütés, a zöld ápolt fű, a nyugodt nap a két új baráttal, szuper élményeket jelentett! (Ma hallottam először magyar hangot pont egy hét után, aranyosak voltak, én köszöntem rájuk, ők is kerékpárral tolták bent a Central Zone-ban!)
20131226-234757.jpg

Wat Mahathat

Wat Mahathat


Valami kaja.. Fincsi volt, azonosítani nem sikerült

Valami kaja.. Fincsi volt, azonosítani nem sikerült


Wat Mahathat from the side

Wat Mahathat from the side


Wat Si Sawai

Wat Si Sawai


Wat Sa Si

Wat Sa Si


Wat Si Chum

Wat Si Chum


Mivel Daphne&Chris ki kellett költözzenek ma, mert valaki foglalt szállást a szobájukba, így nekik kerestünk szállást, kicsit jobbat találtunk (látszólag amint ahol én maradok), némileg olcsóbban! Azt hiszem át kell értékelni a Lonely Planet szállás ajánlatait! 🙁 Kicsit elszáll alattuk a ló ha róluk írnak. Nekem mázlim volt, a 10% IYH Card kedvezményt utólag adták vissza, mert a netes foglalási rendszerük nem kezeli ezt! Végül is ez is egy sör ára!
Daphne is counting the killed mosquitos in my room...

Daphne is counting the killed mosquitos in my room…


Ma gyorsan kell & sokat aludjak, mert holnap hosszú nap lesz! Reggel 8-ra jönnek értem fél napos kerékpártúrára megyünk a környező vidéket, rizsföldeket megnézni, majd utána kb. 6 óra buszozás Chiang Mai-ba, ahol azt hallottuk nehéz lesz szállást talalálni, a két Német lánynak nem sikerült!

Categories: Thailand 2013-14 | Tags: | 2 Comments

Irány Sukhothai

Kihozott az állomásra a Tuktuk, proálltam volna jegyet venni a 0943-as expresszre de nem volt rá jegy! 🙁 Na nem baj ez is egy experience lesz: szemely vonattal menni! Az első érdekesség az az hogy a személyvonat 58THB az expressz több mint 400! Ekkora különbség elég durvának tűnik! 🙂
Viszont legalább lesz alkalmam olvasni végre és thai-ul tanulni!

The express without seat...

The express without seat…


Mértékegységekről: az üveges sör 630ml, most vettem egy coke-t az meg 450ml! Ki érti ezt… 🙂
Ilyet sem láttam még itt, a nyugodt Thai-okat soha nem láttam még veszekedni, ehhez képest itt a vasút állomáson egy nő meg egy pasi majdnem egymásnak estek, a végén a nő csak-csak felszállt egy Bankok felé menő vonatra de szépen üvöltöztek előtte és kerülgették egymást!
Sok sok békés kutya sétállgat és felszik mindenfelé állomás szerte! Néha egy szintén sétállgató szerzetes belerúg egybe, na ezt megint nem értem! 🙂
Waiting...

Waiting…


Az olvasásból nem lett semmi, állandó látnivaló volt. Hol a vonaton valamelyik utasra figyeltem, hol a tájat néztem, hol a kaja mindenféle formáját árusító hölgyek kurjongatásaira lettem figyelmes! Lop Buri-ban felszállt egy Holland-Német pár, Daphne&Christoffer, pont szembe ültek velem és végig dumáltuk az utat.
Food being served on the train

Food being served on the train


Rice fields over the eyesight

Rice fields over the eyesight


Phitsanulok-ban át kellett szálljunk buszra, a busz állomásig a tuk-tuk költséget így szépen el tudtuk osztani (fejenként 20). Sukhothaiban a busz állomáson két német lány is csatlakozott hozzánk így már 5-en ültünk be a tuk-tuk-ba (szegémy tuk-tuk…)
Tuk-tuk for 5! :)

Tuk-tuk for 5! 🙂

Categories: Thailand 2013-14 | Tags: , | 2 Comments

Ayutthaya on Bicycle!

Ma rövid bejegyzés lesz. Kaptam kerékpárt a szálláson, mivel ma a messzebb lévő szentélyeket szerettem volna végig járni, természetesen ha már kerékpárom van akkor a hosszú túrán mentem végig, érintve azokat a szentélyeket is amiket tegnap már gyalogosan végig jártam. Azt lehet nem említettem kifejtve, hogy itt fordítva bírnak közlekedni… Angliában vezettem már pár ezer mérföldet, de kerékpározni más! Ma itt átestem a tűzkeresztségen ezen szempontból is! Vicces, de meg lehet szokni, csak a forgalom dinamikájára kell figyelni és menni, haladni, nem lesz baj! 🙂 (az egyirányú utca és a lámpák csak tájékoztató jellegűek, azt próbálják mutatni, hogy kissebb a valószinüsége az épp piros irányból forgalomra számítani, mivel ez nekem nem újdonság, néhány perc alatt szoktam hozzá, a pirosnál kisíven simán megengedett a befordulás mint USA-ban – ezt a gyakoriságból vettem le!)

Wat Worachettharam

Wat Worachettharam


Wat Lokayasutharam

Wat Lokayasutharam


Wat Chaiwatthanaram

Wat Chaiwatthanaram


Ma megnéztem (csak a fontosabbakat említem, lerajzoltam az útvonalat…) a Wat Lokayasutharam Reclining Buddha-t, tovább tekertem a Wat Chaiwatthanaram-hoz, ahol ezt a kisfilmet csináltam nektek: http://youtu.be/lyOTUSFgpJs majd továbbmentem a kompig (ez nem volt egyszerü, mert a térkép csak egy rajzolt valami, ami nem tartalmaz pl. útkereszteződéseket… így megint az égtáj megérzés segített az odatalálásban! Viszont a kitérőn (déli irányban) érdekeseket láttam az országút mellett: úton-útfélen kifőzdék, oszlopokra épült házak! A komp 5THB volt kerékpárral együtt, állandóan közlekedik, amikor 3 főnél több összegyűlik, ki sem köt, csak motorral nekitol a partnak a ki-beszállás alatt!
Innen kicsit rövidebb, de annál forgalmasabb úton haladtam az úszó piacra, ami igazából azért is érdekes mert a Thai-ok is ide jönnel, igy nincs az a turista lehúzás, megint ettem valamit, amiről nem tudom, hogy mi volt, de fincsi volt és malacból volt.
Lunch made of pork...

Lunch made of pork…


Floating Market

Floating Market


Hátra volt még egy szentély amit a 6 szentélyes jeggyel meg tudtam látogatni, ami így mát nem volt akkor látvány, bár a 17x46m-es terem, aminek a közepe be volt süllyesztve, mint egy hajónak az íve, igen izgalmas volt (Wat Mahejong).
Vissza a szállásra lepakolni (sötétben már nem lett volna kedvem kerékpározni, bár a petzl fejlámpámmal sok helyinél felkészültebb lettem volna fény tekintetben).
Aztán irány vacsora, szép nagy “Rub fish” (nem tudom magyarul mi…) a folyó parton a du.-i komp melletti étteremben.
Holnap reggel irány Sukhothai vonattal és busszal, kb 5-6 óra utazas!

Categories: Thailand 2013-14 | Tags: | Leave a comment

Irány Ayutthaya

Kelés reggel hatkor, na jó. az ébresztő tényleg akkor kezdett szólni, de szerencsére van rajta szundi! 🙂 7 óra néhány perckor így is sikerült útra kelni, megállva kendvenc fánkosomnál aki ma már bónusz “valamit” is adott, az is finom volt!

BTS

BTS

BTS

BTS

A jól ismert BTS (még mindig hideg… de kéznél a polar) az északi végállomásig (Mo Chit), itt mindössze a Northern Bus Terminalt kellett megtalálni, ez nem volt egy egyszerü feladat, nem igazából értem a logikát, hogy mind a BTS-től, mind a MRT-tól kb. 2.5 km-re teszik a busz állomást, elég hülyén nézhettem ki felpakolva (elől&hátul hátizsák+oldalt fotós táska), két dolog vígasztalt: biztos láttak már nálam hülyébbet is és az is, hogy egy hegymászás során még akár több napi kaját és hálózsákot is kell vinni némi szintemelkedéssel egyetemben! 🙂 Érdekes volt megkerülni a teljesen kihalt Chatuchak piacot is, lévén hétvégi piac…
A buszjegy vásásárlás is igazi vicces, van számtalan (kb 100) kis ablak/fülke/pult, ahol különböző cégek buszaira lehet jegyet venni, megmondod, hová akarsz menni, jó esetben átirányítanak egy másik ablakhoz, az elsőre természetesen belefutottam a “lehúzásba” kisbusszal Ayutthaya 70Bt+70Bt a nagy csomag miatt (értem én, elfoglal egy utas helyet), mondom neki (hölgy a 18-as pultban) én nagy busszal szeretnék, erre ő: az csak du. 5-kor indul, jóhogy nem hittem neki, kis próbálkozás után a külső és további belső jegyárusok végiglátogatása után eljutottam a 23-as ablakhoz, ahol 65 Bt-ért kaptam jegyet a 0900-kor induló nagybuszra, egy másfél órás robogásra Ayutthaya-ba. Bye-bye Bangkok! Jelentem a buszt is agyon hűtik és úgylátszik a föld bármely járművén képes vagyok percek alatt bealudni (a régi reptér még megvolt!)

Northern Bus Terminal

Northern Bus Terminal

Northern Bus Terminal

Northern Bus Terminal

Picit több mint egy óra alatt meg is érkeztünk, mivel a buszállomás megközelítése során kimerítettem a napi 2hátizsákos+fotósövtáskás gyalogtúra kontingensemet, így kapva kaptam az alkalmon, hogy a tuk-tuk-os 50Bt-ért elvigyen szállásomra kb 1.5km-re, a Prom Tong Guest House-ba! Ez az amire vágytam, kínai túrázásom során számtalan kedves, professzionális, guesthouse-ban sikerült kis csapatunknak megfordulnia, ez pont ilyen szuper, a szoba, a reggeliző terület, a vendéghez való hozzáállas, minden! Erre egyébként egy köztünk elhangzott mondat is jó példa: én: “this is a lovely place” a hölgy: “I am glad that you found us”!! (mivel ezt a részt már este írom az a néhány ezer szúnyog kimaradhatott volna a programból, ami a blogírás közben agyoncsíp…)

Prom Tong Guest House

Prom Tong Guest House

Azonnal kaptam szobát is, pedig a “hivatalos” checkin time előtt voltam jócskán, így viszont egy villám lepakolás után nekkindultam az első szentélynek, ma az első nap, hogy az idág a hátizsák mélyén lapuló (ez erős túlzás, inkább kilógó) Manfrotto 755B/701RC2 fotós/videos állványt magammal vigyem! Slidert nem hoztam! Sem GlideCam-et! Egyébként megnyugodtam, vannak még hasonló marha répák mint én, egy francia párt láttam ebéd közben, a lány úgy pattant fel a motorra a pasija mögé hogy a vállán lógott a statív rajta pedig egy 60-79cm-es slider! Később mikor láttam őket BlackMagic PocketCinemaCam-el tolták! Volt náluk Sennheiser microport is… 🙂 (ennyit a szakmáról!)

slider woman... :)

slider woman… 🙂

Akkor irány a szentélyek! Érdemes megvenni 220Bt-ért a hat szentélyre szóló jegyet, mert egyébként 50Bt/szentély, két hónapig érvényes! Ma négyet szerettem volna a hatból megnézni, az utolsó kicsit pörgősen de az is sikerült! Ebben közre játszott az is, hogy a Wat Phra Ram-ban elkezdtem beszélgetni Vincent-el San Francisco-ból, nagy utazó a srác párszor már járt erre, 2006-2007-ben egy évet utazott a környéken, imádja, második (vagy első???) otthonának tekinti, most épp dél koreában próbálkozik valami munkát keresni majd, hogy itt tudjon lenni a környéken, meséltem, neki az SFO-ban eltöltött “délutánunkról” nagyon komolyan nevetett a story-n! 🙂 mikor előszedtem a telefonomon a képeket a napfogyatkozásról és SFO-ról amin egy Toyota Previa van és a Cable Car azt mondta, három háztömbre lakik onnan!! Gyönyörűen kicsi ez a világ! 🙂 Érdekes volt beszélgetni vele, ezért szeretek így túrázni, mikor nem hajt a busz indulás és a következő program!
Ayutthaya 417 éven keresztül volt Thaiföld(Siam) fővárosa, ez volt egyébként délkelet ázsia legbékésebb, legtovább fennmaradó és stabil fővárosa. Számos király (33) és királyi dinasztia uralkodott itt a 4 évszázad során 1350-től 1767-ig, mikor is a Burmaiak lerombolták a várost!
20131223-231025.jpg
20131223-231054.jpg
20131223-231113.jpg

Pad Thai for lunch

Pad Thai for lunch


20131223-232636.jpg
Inside the Tomb

Inside the Tomb


20131223-232735.jpg
Right before Sunset

Right before Sunset


20131223-232819.jpg
Sorrendben a következő négy szentélyt látogattam végig: Wat Maha That, Wat Ratchaburana, Wat Phra Ram, Wat Phar Si Samphet. Szerintem a fotók magukért beszélnek, az hogy melyik király mikor építtette most kihagynám! 🙂

Természetesen a Wat Phar Si Samphet-nél rámsötétedett, így a szállás felé sétállva még elkészült két ékszakai kép is a Wat Phra Ram-ról és a Wat Maha That-ról.
20131223-232846.jpg
20131223-232902.jpg
Vacsora közben egy másik amerikai srác mellé ültem (természetesen az utcán), aki arról mesélt, hogy egy helyi iskolában matekot és tudományt tanít angol nyelven pár hónapja. Het 24 órát ad, a gyerekek jól lefárasztják de élvezi, még egy évig marad a tervek szerint! Vacsora nekem jó tartalmas leves volt, csirkehússal, zöldség hegyekkel és tofuval.

Dinner Factory

Dinner Factory


soup

soup

Categories: Thailand 2013-14 | Tags: , | 1 Comment